Életveszélyessé válhat kutyánk számára egy ártatlan őszi séta
Óvjuk meg felelősségteljes gazda módjára

Végre megérkezett az ősz, vége a fullasztó meleg időnek, kutyáink számára az egyik legkedveltebb évszak következik. Melyik gazdi ne szeretné látni, amint kedvence boldogan szaladgál a réten, erdőn, mezőn. Azonban az önfeledt rohangálás közben néhány fontos dolgot az állattartónak figyelembe kell vennie. Ahhoz, hogy kutyánk ne kerüljön életveszélybe, az alábbi szabályokat tartsuk be.

australian-shepherd-780894_1280.jpg

Akár lakásban tartott, akár kertben élő kutyánk van, mindegyik állat számára a mozgás és a szabadság érzése igazán fontos. Számukra is biztosítani kell időnként a nagyobb mozgásteret, ezért célszerű hosszabb sétára vinni őket. Az őszi időjárás ehhez kedvező, induljunk hát kirándulni kedvenc négylábunkkal. Az erdei séták során több dologra is figyelnünk kell.

1. Gombák

Ősszel a sok eső hatására megindul a gombák növekedése. Kutyánk nem feltétlenül tudja megkülönböztetni a gyilkos galócát az ehető gombafajtáktól, ezért ha kedvet kap az evésre, mindig figyeljünk arra, mit habzsol be a földről.

2. Vadászat

Ebben az időszakban rengeteg erdőben kezdődik meg a vadászati szezon. Mindig tájékozódjunk az erdészet honlapján, hogy milyen időpontokban nem szabad a területen tartózkodnunk. Ne veszélyeztessük kutyánkat egy eltévedt golyó okozta sérülés miatt. Az erdei sétáltatásnak szigorú szabályai vannak, pórázon vezethetjük csak a kutyát, pont azért, nehogy a vadászok elejthető zsákmánynak nézzék.

birch-971209_1280.jpg

3. Veszett állatok

Az őszi időszakban előkerülnek a veszett rókák az erdőkben és azok környékén. Bár az önkormányzatok tavasszal és ősszel kihelyezik az ellenszerrel átitatott csalikat, még mindig sok beteg állattal találkozhatunk az erdőkben. Sőt az erdei állatok az utóbbi időben egyre beljebb merészkednek a városokba, lakott területekre, így a veszély fokozódhat.

Nemrégiben Budán a Bach csomópontnál futott össze egy tacskóját sétáltató gazdi rókával. Bár az állat nem volt veszett, vészesen közel került a kutyához és gazdájához.

4. Ebzárlat

Szintén az ősszel kezdik meg a településeken a rókák veszettség elleni vakcinájának kiszórását, ezért sok településen ebzárlatot rendelnek el, hogy a rókák számára kihelyezett, szájon át elfogyasztható, csaliba rejtett gyógyszert, nehogy a kutyák egyék meg.

Hamarosan az alábbi településeken lesz ebzárlat: 2016. október 01 -október 22-ig

Abony, Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Csemő, Dánszentmiklós, Jászkarajenő, Kőröstetétlen,
Kocsér, Mikebuda, Nagykőrös, Nyársapát, Tápiószőlős, Törtel, Újszilvás, Bag (okt.25-ig)

dog-1134630_1280.jpg

Az állatokat ilyenkor elzárva kell tartani, utcára csak pórázon és szájkosárral vihető. A településről csak érvényes veszettség oltással rendelkező állat vihető ki. Húsevő állatok számára rendezett összevezetéssel járó rendezvény nem tartható. Pl. versenyek, oktatás

Figyeljétek a települési önkormányzatok honlapjait és a kihelyezett plakátokat.

HASZNOSNAK TALÁLTAD CIKKÜNKET? KÉRJÜK OSZD MEG BARÁTAIDDAL! VÁRJUK KOMMENTJEITEKET, EBZÁRLAT HELYSZÍNEIT!

A bejegyzés trackback címe:

https://haziallatkedvelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9611729817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CoolKoon 2016.09.20. 18:27:03

Hát igen, a vadászat igencsak nagy veszélyt jelent a kutyákra nézve. Vadászidényen vagy azon kívül is fennáll a vadász általi "elejtés" veszélye. Ha valami miatt nem tetszik a gazda pofája, akkor akár a zárt, kerítéssel körbevett kertben is, "véletlenül" meg "vadvédelem" miatt. És akkor örülhet a gazda, hogy nem rá fogják a fegyvert...

Hirdetés

Háziállat kedvelők blogja

Hasznos és érdekes cikkek a világ minden tájáról azok számára, akik imádják kis házikedvencüket, legyen az akár cica, kutya, tengerimalac, vagy ló.

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

süti beállítások módosítása